Kakieső a társasjátékokra

Először is szeretném megköszönni, hogy ennyien érdeklődtök a blog iránt és biztattok a folytatásra, nagyon jól esik, hogy ennyien olvassátok! <3

No, de akkor lássuk is a kis rosszcsont kutyasztárt :P

Pár napja, mikor hazaértem Pestről, húgom azzal a kérdéssel állt elém, hogy hallottam-e már, mi történt reggel. Valami olyasmire gondoltam, hogy elaludt, elkésett a suliból, vagy elfelejtett tesigatyát vinni. De amint meghallottam, hogy a történet úgy kezdődik, hogy "álmosan másztam le az ágyból, a szemem alig volt nyitva, a lábam elé meg végképp nem néztem", akkor sejtettem, hogy szaftosabb sztorira számíthatok. Nem is tévedtem :D Gréti félálomban mászott le az emeletes ágyról, majd pár lépés után azt érezte, hogy valami meleg krémes dologba lép. Annyira azért nem volt kába, hogy ne fogja fel rögtön, hogy ez bizony Vütyesz ajándéka számára, így kétségbeesésében őrülten elkezdte rángatni a lábát, melynek köszönhetően a teljes polcát elárasztotta a kakival. Anyának meg is volt a délelőtti elfoglaltsága. Vütyi meg közben tuti jót vigyorgott magában :D

Újabban kezd rászokni, hogy kaját kuncsorog az asztalról. Hiába darálom neki a NEM! figyelmeztetéseket, szerencsétlen rettentő éhesnek tűnik. Ma készítettem róla ezt a képet a déli étkezése után. A fényképen még ducibbnak tűnik, mint élőben, de nem olyan, mintha sörhasa lenne? :D

Egyébként szerencsére még nem dagi, csak most gondolom valahogy kinyomja előre a hasát, meg mégiscsak ebéd után készült a kép :D

Az egyik hétvégi napon hiába etettem meg először fél 9-kor, 11 körül már ki se lehetett rángatni a konyhából, szívszaggató sírással közölte, hogy ez nem állapot, ő majd' éhen veszik.

Sírásról jut eszembe. Azt hiszem, kezd megszeretni :P Na jó, nem csak kezd, nyilván imád, így időnként elég nehezen viseli, ha elmegyek. Szombat reggel, mikor Szegedre indultam a Medvére, még a földszinten is hallottam, ahogy sír az ajtóban. Majdnem visszafordultam, hogy felkapjam és magammal cipeljem, de végül úgy döntöttem, csak jobb neki itthon.

A hiányomat viszont akkor is érzékeli, ha bemegyek egy szobába és magamra csukom az ajtót. Ez viszont nem szokásom, csak a fürdőszobai tevékenységeim végzésekor, de tegnap még oda is be kellett engedni, miközben pisiltem, ugyanis nyüszítve kaparta az ajtót. Azt hiszem, olyan, hogy magánszféra, nálam már nem létezik...

Ha evésről van szó, nagyon tutin megmondja, mit akar, az első találkozáskor Lucával – a mamánál élő magyar vizslával – viszont igencsak khm...beszari volt :D Ugyan a doki azt mondta, hogy egy jó ideig még nem érintkezhet más kutyákkal, tegnap nem tudtunk mit tenni, kivittük mamához magunkkal. Mondjuk nagyon nem szegtük meg a tilalmat, ugyanis Lucus akárhányszor odajött volna megszagolgatni Vütyeszt, ő irdatlan sebességgel elindult a fejem tetejére. Igazi hős... No, de sebaj, majd összebarátkoznak. Picur is nagyobb lesz, aztán nem érzi majd úgy, hogy egy óriás nyújtja felé az orrát.

A házban lakó két kisebb méretű kutyával (Csokival és Zizivel) jobban szimpatizál, tuti nagy haverok lesznek :)

Pénteken visszük dokihoz a kövi oltásra, utána remélem hamarosan mehetünk nagyobb sétákra és ismerkedhetünk mindenkivel. Szóval aki látni szeretné, jövő héttől be lehet jelentkezni :P