Magyarázat

Többen kérdeztétek, miért nem írtam mostanában. A válasz nemrég fogalmazódott meg bennem. 

Igaziból azért írom csak le, mert így visszagondolva kicsit komikusnak tűnik, de valahogy mégis olyan emberi és talán még tanulhattok belőle ti is :)

Nyáron sajnos viszonylag sokat voltam távol, majdnem háromszor egy egész hetet töltöttem táboroztatással. És ez megsínylette a kapcsolatunkat. Előtte én vittem le pisilni az éjszaka közepén, én töröltem fel a hányását, mostam a fenekét stb. Aztán mikor hazajöttem, azt vettem észre, hogy - teljesen jogosan - megsértődve minden este a szüleim ágyába vonul be aludni. Volt egy időszak, mikor átcipeltem magamhoz és kilincsre csuktam az ajtót, hogy vissza ne tudjon menni, majd mikor folyamatosan az ajtónál sírt, rájöttem, hogy ez így nem megoldás. Hagytam, hagy menjen át, ha akar. Erre következő nap persze bejött hozzám aludni. Mindig ez van...Ha az ember elhatározza magát végre, minden a feje tetejére áll :)

De ez csak egyszeri alkalom volt, eltelt az ősz, megkezdődött a tél és én továbbra is egyedül aludtam (ezúton is köszönet drága húgomnak, hogy időnként bepréselte magát az ágyamba mellém, nehogy egyedül érezzem magam). Viszont a még fájóbb pont az volt, hogy mikor hazaértem ugyan örült nekem, de ha anya érkezett meg, még nagyobb volt a boldogság. Szörnyű érzés volt, hogy nekem hiába ő a mindenem, én már nem kellek annyira, mint ezelőtt. Azt hiszem, a szülők valami hasonlót élhetnek át, mikor a csemetéjük kirepül a családi fészekből. Senkinek nem kívánom. De valamelyest örülök, hogy ezt átéltem és megtapasztaltam, legalább ha majd a gyerekeim nőnek fel, jobban fogom viselni (vagy nem :)

Szóval összesítve távolmaradásom oka haragom és saját hülyeségem volt. Azóta aludtunk már párszor együtt újra, de többnyire azért szüleim ágyában szokott éjszaka szundizni. Talán ha én is elmennék aludni 9-kor, mint anya, visszaszokna. De ez számomra lehetetlen...

Napközben ha itthon vagyok, sétálunk és játszunk nagyokat, kezd újra szorosodni a kapocs köztünk - legalábbis reménykedem. Továbbra is ő a szemem fénye és a mindenem, ezt biztos vagyok benne, hogy ő is érzi :)

Szétválasztva

Két különálló hetet voltam táborban a hegyekben, ahova - mint az utolsó pillanatban kiderült - Vütyő nem jöhetett...A legrosszabb az volt, hogy hetek óta készültünk mindketten, teljesen beleéltem magam, majd bele kellett törődnöm, hogy elválunk. Indulásom reggelén látszott rajta, hogy érzi, hogy elmegyek, folyton a nyomomban volt, sírdogált és nem találta a helyét. Nagy fájdalommal és könnycseppekkel végül elváltunk, de szerencsére az első héten meg tudtak látogatni anyáék egy délutánra, ami maga volt a csoda. A második táborban volt egy-két pityergős estém, de végre itthon vagyok és most egy jó darabig biztos nem válunk el megint. Szombaton megyünk a Balcsira, jön ő is velünk, hiperszuper nyaralás lesz. Ma délután belemerítettük kicsit a kerti medencébe és nem esett halálosan kétségbe, talán a Balaton is tetszeni fog neki :)

Szegényke mostanság nagyon torzonborz, így most nem is töltök fel róla képet. A napokban kicsit megnyírom, majd akkor jön egy előtte-utána átalakító-fotó :D