Augusztus hónapunk úgy eltelt, hogy szinte itthon sem voltunk (voltam). Egyik nyaralásból estünk bele a másikba, ami ugyan jól hangzik, de elég fárasztó volt. Mindent összevetve viszont Vütyikével majdnem két hetet töltöttünk el a Balatonon. Szóljon hát erről ez a bejegyzés! :)
Augusztus 3-án kocsiztunk le először Lellére hatan (apa, papa, anya, Gréti, Vütyő és én) egy megállóval. Vütyesz nagyon jól bírta, keresztbe feküdt rajtunk és aludt végig, az annahegyi mekiben pedig kapott egy kicsit a sajtburgerből, így teljes volt a boldogsága.
Mikor megérkeztünk, szerencsére rögtön feltalálta magát, nem kezdett el idegeskedni, hogy idegen helyen van. Luca kutyának van az a hülye szokása, hogy ha nem otthon van mamánál, fel-alá rohangál, nem találja a helyét és minden kis zajra felugrik. Még akkor is, ha mama és az összes többi családtag vele van. De Vütyike könnyen alkalmazkodott, aminek nagyon örültünk :)
A parton elég sok energiája volt, folyamatosan rohangált, ugrált, harcolni akart, viszont nem csak velünk, hanem az összes többi fürdőzővel is. Az embereknek még mindig jobban örül, mint a többi kutyának.
Mikor azonban a vízbe vittük volna, mászott fel a fejünk tetejére elég erősen utalva rá, hogy az égvilágon semmi kedve fürdeni. Bár a tikkasztó melegnek köszönhetően minden nap megfürdettük legalább egyszer, amint a vízbe ért, fordult is a part irányába és evezett kifelé. Nagyon ügyesen úszott egyébként az első perctől kezdve :)
A fürdetések után szinte mindig elkezdett remegni, ami a 40°C-os levegő- és 28°C-os vízhőmérséklet mellett nem igazán volt megalapozott, de mi betudtuk a sokkhatásnak, így nem is tartózkodtunk bent vele sokáig a vízben. A partról figyelte a családot vagy éppen a kisgyerekek kakis zsebkendőit szedte össze a bokorból, amit utána negyed órás kergetőzés árán lehetett csak kirázni a szájából.
Az alábbi kép alapján nem csodálkozom, hogy egyik este a városban ez a mondat szállt el a fülem mellett: "Odanézz, de aranyos törpepuli!"
Mint említettem, a kutyákkal szemben még mindig vannak kicsit fenntartásai, de az ottani szomszéd dalmatafiúval igen jó barátságot kötött, nem egyszer sírt, hogy át akar menni hozzá játszani. Majd egyszer fogta magát és átbújt a kerítés alatt, már csak azt láttuk, hogy a szomszédból vigyorog. Nagy nehezen, egy falat sajttal sikerült visszaimádkozni, de nagy szívfájdalom volt ez neki. Apa meg is jegyezte, hogy elhoztuk nyaralni a gyereket, erre összeszedett egy nagydarab, tetovált fickót.
Összességében szuper kis nyaralás volt, az esti, városi séták során sokan megcsodálták (ugyan akkor még valóban bozontos törpepulinak nézett ki), többen meg is simogatták, amit ő rettentő mód élvezett. A "kötelező" fürdést leszámítva igencsak boldognak tűnt végig :)
Apud beszólásán akkorát röhögtem :D
VálaszTörlésNagyon jó a kép rólatok! :)